Napról napra

A 60. Hangosító a Dologidő elnevezésű független szakmai kezdeményezésről szól, melynek keretében idén tavasszal Szabó György közös gondolkodásra hívta mindazokat, akik a kortárs előadó-művészet területén dolgoznak, és érte tenni akarnak. A fórum nem titkolt célja az, hogy őszre megszülessen egy olyan írásos munkaanyag, amely a terület működéséhez új pályázati rendszert és finanszírozási modellt kínál. Az […]

Az Anyegin alkotói abból indulnak ki, hogy a néző többször is jegyet fog váltani az előadásra – csak így lehetséges ugyanis, hogy minden szereplőt és helyszínt feltérképezhessen. Puskin művének egyes részeit más-más színész(ek) tolmácsolásában, más-más térben követhetjük, a kép pedig első nézésre közel sem lehet teljes, hiszen attól függően, melyik csoportba osztanak minket, különböző helyszínekre […]

2025-ben meglepő, ha új színház nyílik Budapesten – mostanában inkább bezárni szoktak. Magánfinanszírozásnak köszönhetően a régi Bástya mozi helyén februárban mégis megnyílt a Bástya Színház Ozsgyáni Mihály művészeti és Behrmann Mariann ügyvezetésével. A jelenlegi, kivéreztetett színházi helyzetben jól érzékelhetően előtérbe kerül a piaci finanszírozás szerepe. Elsősorban olyan színházi kezdeményezések tudnak elindulni (vagy egyáltalán felszínen maradni), […]

A Független Színház Magyarország két előadása a magyar történelem tankönyvekből, közoktatásból kimaradt szereplőivel és történeteivel foglalkozik. Bár az egyik a közelmúltba visz, a másik a 18. századba, mindkettő dokumentumokból indul ki, és még szorosabb szálak is összekötik őket: a színház társadalmi traumákat oldó erejét igyekeznek mozgósítani.

Remek az előadás plakátja. Sajátos ízléssel berendezett lakásbelső; a hűtőn áll a tévé, amelyet kis abrosz takar, előtte látványosan kék és látványosan oda nem illő karosszék, amelyben öltönyös férfi ül. Üdvözült tekintettel néz ránk, ami nem csoda, hiszen feje fölött ott a glória. Az ablak rózsaszín felhőkre nyílik. A széken kakas ül, a szobában bárány […]

Bár a szerző bevallása szerint mindkét kötet „akadémiai kényszerből” született, Boros Kinga könyvei társadalmi felelősséget hangsúlyozó álláspontból íródtak. Szerzőjük aktív közösségi fórumnak tekinti a színházat, azaz nem pusztán esztétikai, hanem etikai és politikai erőnek. A színház e könyvekben tárgyalt formája tehát nekünk és rólunk (is) szól, s nem utolsó sorban általa mi is „szólhatunk”. Ha […]

Hitetlenkedve ellenőrzöm a naptárt, de hát jól emlékszem: mindjárt húsz éve, hogy a Schauspielhaus Graz nagyszínpadán bemutatkozott Bodó Viktor az osztrák közönségnek. 2025 tavaszán újra magyaroknak zúgott a taps: Tarnóczi Jakab és alkotótársai ismeretlen földrészre tett expedíciója tisztes sikerrel zárult.

A köztudatban él valamiféle konszenzus arról, hogy a színészi „mesterséget” a tanulóévek során el lehet sajátítani, majd a színésznek nem kell mást tenni, mint azt gyakorolni élete hátralevő részében. Ezzel szemben felmerülhet a gondolat, hogy a színész a továbbiakban is képezi a lelkét és a testét, nemcsak szerepről szerepre, hanem akár e szerepek között is. […]

Az 59. Hangosítóban, az előző epizód folytatásaként, ismét a történelmi drámáról lesz szó. Ezúttal két olyan író szemüvegén keresztül, akik több fontos, történelmi témájú színpadi művet írtak. Az adás vendégei Márton László és Spiró György.

Egészen sokan komolyan vették a Budaörsi Latinovits Színház kérését: a dress code szerint a nézőket lehetőleg sárga, csíkos, zöld, kék vagy szürke ruhában és/vagy kiegészítőkkel várják a Cyranora, Pelsőczy Réka rendezésére. Vizuálisan tehát máris egység alakul a nézők és a T-alakú színpadon járkáló, díszletet igazító színészek közt, utóbbiak többször reagálnak is rá, hogy színházat csinálnak.

Három és fél évtized különbséggel születtek Peter Weiss, illetve Nyikolaj Erdman háborúk, forradalmak árnyékában írt drámái – ami nem sok, csak éppen a háttér és a nézőpont (ha úgy tetszik: a kulturális és történelmi környezet) tér el élesen egymástól. Az is nyilvánvaló, hogy a két darab előadása más-más színházi nyelvet, stílust igényel. Így nem meglepő, […]

Két előadás, amely egy-egy olyan korosztályhoz beszél, melyek számára többé-kevésbé limitált a színházi felhozatal. A Magyar Színház az igencsak kitaszított felső tagozatosokat, a győri RÉV Színház a kínálat szempontjából – legalábbis Budapesten és egy-két nagyobb városban – kissé jobb helyzetben lévő középiskolásokat célozza, hogy mára vonatkozó, releváns kérdésfelvetésekkel igyekezzen színházat szerető és értő nézőket faragni […]